A vaddisznó

A vaddisznó - amelyet néha európai vaddisznónak is neveznek - a legnagyobb termetű vaddisznó, és Nyugat- és Észak-Európától és Észak-Afrikától Indiáig, az Andaman-szigetekig és Kínáig terjedő erdőkben honos. Betelepítették Új-Zélandra és az Egyesült Államokba (ahol keveredett az őshonos vaddisznófajokkal).

Szálkás szőrű, szürkés, feketés vagy barna színű, vállmagassága elérheti a 90 cm-t. Az öreg hímek kivételével, amelyek magányosan élnek, a vaddisznók csoportokban élnek. Az állatok gyorsak, éjszakai életmódot folytatnak, mindenevők és jó úszók. Éles agyarakkal rendelkeznek, és bár általában nem agresszívak, veszélyesek lehetnek.

Nagy ereje, gyorsasága és vadsága miatt a vaddisznó a legkorábbi időktől fogva a vadászat egyik kedvenc vadállata volt. Még mindig kutyákkal vadásznak rá, de a lándzsát mára többnyire felváltotta a puska.

A suidok zömök állatok, kis szemekkel és durva, néha ritkás szőrzettel. Mindegyikük pofája lekerekített porckorongban végződik, amelyet táplálékkeresésre használnak. Néhány fajnak agyara van. A szuideák mindenevők és általában társasági életmódot folytatnak. A nőstények 2-14 kölyköt hoznak világra; a vemhesség négy-öt hónapig tart. A házisertések világszerte előfordulnak; a vadon élő fajok az Óvilágban őshonosak.

Leírás

A vaddisznó terjedelmes, masszív testfelépítésű, rövid és viszonylag vékony lábú szuida. A törzs rövid és robusztus, míg a hátsó negyedek viszonylag fejletlenek. A lapockák mögötti rész púppá emelkedik, a nyak pedig rövid és vastag, szinte mozdulatlanná válik. Az állat feje igen nagy, a test teljes hosszának egyharmadát teszi ki. A fej felépítése jól alkalmas az ásásra.

A fej szántóként működik, míg az erőteljes nyakizmok lehetővé teszik az állat számára, hogy jelentős mennyiségű földet forgasson fel: képes 8-10 cm-t ásni a fagyott talajba, és 40-50 kg súlyú köveket is képes felforgatni. A szemek kicsik és mélyen ülőek, a fülek hosszúak és szélesek. A fajnak jól fejlett szemfogai vannak, amelyek a kifejlett hímek szájából állnak ki. A középső paták nagyobbak és megnyúltabbak, mint az oldalsók, és gyors mozgásra képesek.

Az állat maximálisan 40 km/h sebességgel fut, és 140-150 cm magasra ugrik. A fajban igen kifejezett a nemi dimorfizmus, a hímek jellemzően 5-10%-kal nagyobbak és 20-30%-kal nehezebbek a nőstényeknél. A hímek sörénye a hátukon végigfutó sörényt is viselnek, ami különösen ősszel és télen látható. A szemfogak is sokkal szembetűnőbbek a hímeknél, és egész életük során nőnek. A felső szemfogak viszonylag rövidek és az élet korai szakaszában oldalra nőnek, bár fokozatosan felfelé ívelnek. Az alsó szemfogak sokkal élesebbek és hosszabbak, a szabadon álló részek 10-12 cm hosszúak.

A hímeknél a tenyészidőszakban a lapockáktól a farig terjedő, akár 2-3 cm vastagságú bőr alatti szövetréteg alakul ki, amely a harcok során védi a létfontosságú szerveket. A hímek a pénisznyílás közelében egy nagyjából tojás nagyságú zsákot viselnek, amely összegyűjti a vizeletet, és éles szagot áraszt. Ennek a zsáknak a funkciója nem teljesen tisztázott. A téli bunda hosszú, durva sörtékből áll, amelyeket rövid barna pelyhes szőrzet borít. E sörték hossza a test mentén változik, a legrövidebbek az arc és a végtagok körül, a leghosszabbak pedig a háton futnak végig.

Ezek a hátsó sörték alkotják a hímeknél feltűnő sörényt, és felállnak, amikor az állat izgatott. A szín igen változatos; a Balkhasz-tó körüli példányok nagyon világos színűek, sőt fehér színűek is lehetnek, míg egyes fehéroroszországi és uszurilandi vaddisznók fekete színűek lehetnek. Egyes alfajoknál a száj sarkától hátrafelé haladó világos színű folt található. A szőrzet színe a kor előrehaladtával is változik, a malacok bundája világosbarna vagy rozsdabarna, a háton és a háton halvány sávokkal.

Ha különösen bőséges táplálkozóhelyre bukkannak, ott gyakran nagy csapatba verődnek össze. A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz, nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást kiszorítani, önállóságukat azonban megtartják. A konda tagjai ismerik egymást, és sivalkodó, röfögő hangon kommunikálnak egymással.

A vaddisznók kedvelik a társaikkal való "bőrkapcsolatot". Együtt pihennek, összedörzsölik sörtéiket, így egymást tisztogatják. Gyakran olyan szorosan hevernek egymás mellett, hogy a megfigyelő alig tudja az egyes testeket megkülönböztetni egymástól.

Táplálékuk négy kategóriába sorolható

A vaddisznó rendkívül sokoldalú mindenevő, táplálékválasztásának változatossága az emberéhez hasonló. Rizómák, gyökerek, gumók és hagymák, amelyeket az állat egész éves elterjedési területén egész évben kiás.

Diófélék, bogyók és magvak, amelyeket éretten fogyasztanak, és szükség esetén kiássák a hóból.

Levelek, kéreg, gallyak és hajtások, valamint szemét.

Földigiliszták, rovarok, puhatestűek, halak, rágcsálók, rovarevő állatok, madártojások, gyíkok, kígyók, békák és hullák. E zsákmánytárgyak többségét a meleg időszakokban fogyasztják.

Egy 50 kg-os vaddisznónak naponta körülbelül 4000-4500 kalória táplálékra van szüksége, bár ez a szükséges mennyiség télen és a vemhesség alatt megnő, táplálékának nagy részét a földből kiásott táplálékelemek, például föld alatti növényi anyagok és földbe ásott állatok teszik ki. Ha a szokásos vadon élő táplálék elfogy, a vaddisznók fakérget és gombákat esznek, valamint felkeresik a burgonya- és articsókaültetvényeket. A vaddisznók talajbolygatása és táplálékszerzése bizonyítottan elősegíti az invazív növények terjedését.

Szaporodása

A vaddisznók párzási, búgási ideje október és január közé esik, a fialási időszak január második felétől májusig tart. A vemhesség 16-21 hét, az alom 4-10 malacból áll. A koca malacozás előtt kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal, gyékénnyel ki is bélel. A malacok világosan és sötéten csíkoltak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat.

Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal később egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye. A fiatal állatok, mint a házidisznók is, amelyek csak gyengén szőrözöttek, meglehetősen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak.

A malacok kb. 3 hónapig szopnak, ettől kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak. Kb. 9 hónappal később színezetük már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldőknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12, vadaskertben akár 20 évig élhet.

Veszélyes-e a vaddisznó?

Nyugodt körülmények között a vaddisznó inkább féll az embertőll, nem kell tartani tőle, de ha sarokba szoritják vagy a malacait veszély fenyegeti, akkor veszélyes tud lenni. Abban az esetben is, ha egy rossz lövés éri bárminek neki megy legyen az ember vagy állat. A rókát, farkast is megtámadja ilyenkor. És persze veszélyt jeéent ebben az esetben ránk emberekre is. Igen sajnos voltak már halálos vaddisznó támadások.

Hazánkban élő vaddisznók

Testhossza 90-200 centiméter, farka vékony, 15–40 cm hosszú, marmagassága 55-110 centiméter, testtömege 50-190 kilogramm (kanok) és 44–160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek.