Széncinege

A hímnek szélesebb fekete csík húzódik a hasán, mint a nősténynek, és a fiatal (nyáron-kora ősszel látott) példányok arca sárgásan elmosódott, tollazata összességében szürkébb. Az alsó rész a faj elterjedési területének nagy részén élénksárga, de a közép-ázsiai "turkesztáni cickánynak" fehér a hasa. Jelentősen nagyobb és merészebb mintázatú, mint a vele gyakran együtt előforduló eurázsiai kékcinege. Figyeljük jellegzetes, magas hangú, fel- és lefelé ívelő énekét: "tsee-dee-tsee-dee-dee-tsee-dee" és csicsergő szitkozódását.

Kulcsfontosságú információk

A legnagyobb brit cickány - zöld és sárga, feltűnő fényes fekete fejjel, fehér orcákkal és jellegzetes, kétszótagú énekkel. Ez egy erdei madár, amely könnyen alkalmazkodott az ember által létrehozott élőhelyekhez, és így ismerős kerti látogatóvá vált. A madárasztalnál meglehetősen agresszív tud lenni, és a kisebb cickányokkal is megküzd. Télen a kékcinegékkel és másokkal együtt kóborló rajokat alkot, amelyek a kerteket és a vidéket kutatják át élelem után.

Élőhelye, költése:

Városokban, parkokban, kertekben, árterekben, erdőkben, gyümölcsösökben költ. Évente egy vagy két alkalommal fészkel. Természetes vagy mesterséges odúban egyaránt költ, de ezek hiányában máshol is képes megtalálni a költőhelyét. Előfordul, hogy postaládákban, kültéri lámpatestek buráiban, korlátok csövében is nevelhet utódokat. A fészek nagyon hasonló a kék cinege fészkéhez, melyet itt is a tojó épít. A fűszálakra, vékony gyökerekre moha kerül, amit szőrökkel bélel ki. 6-13 tojást rak, melyeken a tojó kotlik.

A széncinege könnyedén azonosítható madárfaj, fekete fejjel és nyaki résszel, feltűnő fehér orcával, míg testének felső része olívazöld színű és testének alsó részei sárga színűek, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében. Nyaranta főleg rovarokkal táplálkozik, ám telente táplálékának palettáját igencsak kibővíti, többek közt olajos magvakkal, vagy telelő denevérek elfogyasztásával.

Akárcsak az összes többi cinegeféle, a széncinege is fák odvaiban fészkel. A tojó mintegy tizenkét tojást tojik és egyedül kotlik rajtuk, bár a fiókákat mindkét szülő táplálja. A széncinegék az évek nagy többségében két fészekaljat nevelnek fel. Fészkeiket harkályok, mókusok, menyétek támadják meg, míg élősködői közt szerepelnek a bolhák. A felnőtt példányokra gyakran vadásznak karvalyok.

A széncinege jól alkalmazkodott az ember által megváltoztatott körülményekhez és gyakran lehet látni parkokban, kertekben. A széncinege az ornitológusok számára az egyik legfontosabb madárfaj, amelyről számos tanulmány született már.

Megjelenése

A tojó

Csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe, szemet gyönyörködtető látványt nyújt. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik, a tojóknál pedig szaggatott. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig.

A kelet-ázsiai széncinegék háta zöld, hasuk fakó sárga vagy fehér, míg Dél-Ázsiában szürke háttal és fehér hassal tündökölnek. A hím némileg nagyobb a tojónál, átlagos testtömege 16-22 gramm, míg az utóbbiak 14-20 grammot nyomnak. A széncinege 14 centiméter hosszú, szárnyfesztávolsága 22 centiméter.

A széncinege a nagyobb testalkatú cinegefélék közé tartozik, melynek 12,5-14 centiméteres testhossza van, valamint jellegzetes kinézete, amely könnyűvé teszi azonosítását.

Névadó alfaja a P. major major kékesfekete tollkoronát visel fején, torkán, mellkasának középső részén és nyakán fekete tollazata van, barkója fehér, míg mellkasa és testének alsó részei sárga színűek. Szárnytöveinél sárgászöld színű tollazatot visel. Hátának többi része olívazöld, kékes árnyalattal tarkítva. Fedőtollai a szárnyán zöldes árnyalatúak, melyek szürkéskék árnyalatba mennek át.

A szárnyakon kétoldalt egy egy fehér csík fut keresztirányban. A nőstények tollazata hasonló a hímekéhez, ám a színárnyalatok halványabbak és a mellkason középtájon futó fekete sáv is keskenyebb és időnként szaggatottá válik. A fiatal egyedek tollazata a tojókéhoz hasonló, kivéve, hogy nekik halvány olívazöld árnyalatú palástjuk van, szürkés farkuk és a fehéres részek kevésbé jól különülnek el a környező tollazattól.

A hím

Az alfajok között van némi eltérés a külső jegyek terén a névadó alfajhoz képest. A P. m. newtoni alfaj hasonló kinézetű, mint a névadó alfaj, ám csőre némiképp hosszabb, a palástjuk sötétebb zöld árnyalatú, kevesebb fehér szín van a farktollaik végén és mellkasi középvonalukon szélesebb a fekete sáv. A P. m. corsus szintén a névadó alfajra hasonlít, ám testének alsó felén a színek kevésbé élénkek, kevesebb fehér szín van a farktollaknál és halványabb sárga színű palástjuk a szárnytöveknél.

A mellkasi tollazat sárga színének árnyalata összefüggést mutat azzal, hogy azon hím egyedeknek termékenyebb spermiumai vannak, melyeknek sötétebb színezetű a mellkasi tollazata. A hímek számára részben ez biztosítja, hogy meg tudják mutatni a leendő párjuk számára azt, hogy feltételezhetően szaporodási sikerük magasabb, mint a többi hím cinegéé. A sárga szín erőteljesebbé válásáért a karotinok tehetőek felelőssé, valamint a spermiumokban biztosítja azt, hogy a szabad gyököknek jobban ellenálljanak.

Mivel a cinegék csak táplálék útján képesek hozzájutni a karotinokhoz, ezért a sötétebb sárga színezetű mellkasi tollazat egyúttal azt is jelzi, hogy az adott egyedek képesek megfelelő táplálékforrásokhoz hozzáférni. A mellkasi rész sárga színű tollazatán kívül a hím példányok mellkasán végigfutó fekete színű sáv szélessége is szerepet játszik a nőstény egyedeknél a párválasztás során. A tojók szívesebben választanak olyan példányokat párjuknak, amelyeknek szélesebb mellkasi csíkjuk van.

Táplálkozása

A széncinegék nyáron elsősorban rovarokkal és pókokkal táplálkoznak, melyet a fák lombkoronájából szedegetnek össze. A gerinctelen zsákmányaik között vannak csótányok, szöcskék, tücskök, Százlábúak, recésszárnyú fátyolkák, hangyák, legyek, tegzesek, bogarak, csőrösrovarok, Méhek és darazsak, csigák és szárazföldi aszkarákok. Költési időszakban előszeretettel visznek a fiókáknak fehérjedús hernyókat. Egy 2007-ben bemutatott tanulmány megállapította, hogy a cinegék képesek akár 50 százalékkal is csökkenteni a gyümölcsösökben a hernyók által okozott pusztítást. A fiókákat eleinte pókokkal táplálják tápanyagigényük miatt. Ősszel és télen megritkult zsákmányállatok miatt a széncinegék bogyókkal és magvakkal egészítik ki étrendjüket. Télen néha a kaptárakat használják etetőnek. A megoldás a bőr ellenző a röp- nyílásokra, és a madáretetés.A magvakat és gyümölcsöket gyakran lombhullató fákról és bokrokról szerzik be és ezek közt találjuk a bükkfák termését és a mogyorót.