, 2023/1/9
A csincsilla - ez az emlősök osztályának rágcsálók rendjébe, ezen belül a csincsillafélék családjába tartozó faj - hosszú füleivel, bozontos farkával és puha, selymes szőrvével az egyik legaranyosabb tartaható kisállat.
A csincsillák egykor Dél-Amerika egész nyugati partvidékén elterjedtek voltak, de ma már főként Bolívia, Peru és Chile országaira korlátozódnak.
A csincsillák a marylandi állatkert Állati nagykövetségének gyűjteményében kiemelt fajként szerepelnek. Az állatkert oktatói a csincsillát és más állatnagyköveteket a közönségnek mutatják be a területen belüli és kívüli oktatási programokon.
A csincsilla két dél-amerikai közepes méretű rágcsálófaj egyike, amelyeket hosszú ideig rendkívül puha és vastag szőrzetük miatt becsültek. A csincsillák egykor nagyon elterjedtek voltak, de majdnem a kipusztulásig vadászták őket. A vadonban továbbra is ritkák, de kereskedelmi céllal tenyésztik őket, és háziállatként is árulják. A fogságban tartott csincsillák mindegyike 13, 1927-ben az Egyesült Államokba behozott állattól származik.
A csincsillák súlya legfeljebb 800 gramm, testük tömör, legfeljebb 38 cm hosszú, nagy szemekkel, hosszú fülekkel és közepesen hosszú, bozontos, legfeljebb 15 cm-es farokkal rendelkeznek. Selymes, sűrű bundájuk általában kékes vagy barnásszürke, kivéve a sárgásfehér alsó részt. A csincsillák különböző más színeit fogságban tenyésztik, ahol 20 évig vagy még tovább is elélhetnek. A csincsillák őshonos élőhelyükön koloniálisak, az Andok hegység száraz, sziklás környezetében élnek Peru déli részétől Chiléig, a tengerparthoz közeli 800 métertől a szárazföld belsejében található 6000 méteres magasságig. Napközben általában a sziklák közötti hasadékokban és üregekben rejtőznek el, este és éjszaka pedig előbújnak, hogy a rendelkezésre álló növényzetből táplálkozzanak. Különösen világos napokon néha nappal is előbújnak, hogy táplálékot keressenek. Az átlagosan 111 napos vemhességi idő után a csincsillák általában évente két, két-három kölyökből álló almot hoznak világra, bár egytől hatig terjedő alomnagyságot is megfigyeltek már.
A csincsilla mindkét faja, a hosszúfarkú csincsilla (C. laniger) és a rövidfarkú csincsilla (C. brevicaudata) törvény által védett, de az orvvadászat és az élőhelyvesztés folytatódik.
A csincsillák eredeti élőhelye
A csincsillák jól alkalmazkodtak hűvös és száraz hegyvidéki élőhelyükhöz. Szőrzetük rendkívül sűrű - átlagosan 80 szőrszál egy tüszőn, míg az embernél egy szőrszál egy tüszőn -, és jól szigeteli őket a hidegtől. Hosszú, erős hátsó lábaikkal a sziklás terepen haladnak élelem után kutatva. Nagy szemeik és füleik kiválóan alkalmasak az éjszakai látásra és hallásra.
A csincsillák társas rágcsálók, amelyek akár 100 egyedből álló kolóniákban élnek. Nappal főként sziklahasadékokban és barlangokban pihennek, a ragadozók látóterén kívül. Előbújhatnak odúikból, hogy felmelegedjenek a napsütésben, porfürdőt vegyenek, vagy ugráljanak a sziklák között, de a legaktívabbak hajnalban, alkonyatkor és éjszaka. A szabadban legalább egy csincsilla őrködik a kolónia felett, és hangos riasztást ad ki. Mindegyikük elég közel marad az odú bejáratához ahhoz, hogy szükség esetén visszasurranjon a házba.
A csincsillák éjszaka táplálékot keresnek. Táplálkozáskor a hátsó lábaikon ülnek felegyenesedve, és az elülső lábaikkal tartják az élelmet. Fakérget, füvet, gyógynövényeket és más őshonos andoki növényeket esznek. A csincsillák életterében kevés a víz, de alkalmazkodtak ahhoz, hogy a táplálékul szolgáló növényekből annyi vizet nyerjenek, amennyire szükségük van.
A bundájuk sodorta veszélybe őket
Ha megemlítjük a "csincsilla" szót, a legtöbb embernek azonnal a puha, vastag, kékes-szürke bunda jut eszébe. Az ilyen divatos hírnév nem segített a csincsillának. A prémjükért majdnem kihalás szélére sodorták őket. Az andoki törzsek mindig is vadásztak csincsillára a bundájáért, amelyet takarók és ruhák készítésére használtak. Az ilyen jellegű táplálékvadászat nem veszélyeztette a vadon élő populációk stabilitását, de a későbbi és folyamatos kereskedelmi célú vadászat igen. A 19. század végére a csincsillaprém értékes exportcikké vált Európába, Észak-Amerikába és máshová, és egyre nagyobb keresletnek örvendett. A csincsillapopulációk csökkenni kezdtek, és a megmaradtakat még mindig veszélyezteti a ma már illegális vadászat. A csincsillák csapdába ejtése vagy vadászata ma már az egész elterjedési területükön illegális.
A csincsilla kölykök felnevelése
A csincsillák többnyire monogámok. A nőstények évente átlagosan két almot hoznak világra, almonként két-három kölyökkel. Kisemlősöknél ez alacsony szaporodási aránynak számít. A szaporodási időszak május és november közé esik. Érdekes, hogy a nőstények a szaporodási időszakban hajlamosak nagyon agresszívan viselkedni egymással és a hímekkel szemben. A nőstények körülbelül négy hónapos vemhesség után szülnek. Az utódok születéskor már jól fejlettek. A szemük nyitva van, szőr borítja őket, és mindegyikük körülbelül 35 grammot nyom. Az anyák hat-nyolc hétig szoptatják és gondozzák utódaikat. A fiatal állatok körülbelül nyolc hónapos korukban érik el az ivarérettséget.
A csincsilla ragadózói
Sólymok, sasok, kígyók, görények és emberek zsákmányolják a csincsillákat. A csincsilla megpróbál menekülni, és ha csapdába esik, megpróbálhatja elijeszteni a ragadozót azzal, hogy hátsó lábaira állva nagyobbnak látszik. A csincsillák felfújják az amúgy is bolyhos farkukat, hogy ijesztőbbnek tűnjenek. Ha minden más kudarcot vall, a csincsilla megpróbálja megharapni a támadóját, és ha sikerrel jár, fájdalmas harapást okoz. Mint minden rágcsálónak, a csincsillának is folyamatosan nőnek a metszőfogai! A csincsilla bundája is védekezésül szolgál - olyan vastag, hogy a ragadozó, amikor megpróbálja megharapni a zsákmányát, lehet, hogy csak a bundát fogja meg.