, 2023/1/9

A farkaspókfélék családjába tartozó szongáriai cselőpók az Alföld homokos, szikes vidékein él függőleges lyukakban. Eredete a sztyeppékre, félsivatagi klímájú területekre tehető, innen is ered másik elnevezése, az orosz tarantula.

A szongáriai cselőpók

Magyarország egyik legnagyobb termetű pókfaja, akár a 4cm-t is elérheti testhossza. Lábaival pedig akár a 10 cm-es átmérőt is elérheti. Mérete miatt gyakran össze is tévesztik a madárpókokkal, noha kisebb, mint egy átlagos madárpók. Színe általában barna, szürke, illetve ezek különféle árnyalatai, esetenként narancs-barna. Hatalmas csáprágójának színe világos- vagy sötétbarna, alsó és felső része fekete.

Éjszaka és nappal is aktív, de inkább csak alkonyatkor merészkedik elő vadászni. Földbe fúrt, 30–40 cm mély, függőleges üregekben él, melynek falát hálójával erősíti meg. Rendszerint ebben az üregben figyel, és áldozatát hirtelen rohammal kapja el (a farkaspókfélékre jellemző módon nem szőnek fogóhálót, hanem gyors futással, ugrásokkal és lesből támadással ejtik el zsákmányukat). A peterakás után előfordulhat, hogy a járat bejáratát lezárja utódainak védelme érdekében.

Kicsinyeit első vedlésükig az utótestén hordozza. Egyre gyakoribb látogatóvá vált a tapasztalatok alapján az épített környezetben is és méretével valóban meg tud lepni minket. Sokan, bár tévesen Magyarország madárpókjának is nevezik. Alapvetően szelíd természetű, így ha nincs rá indoka nem támad emberre.

Csak veszélyben csíp

Akár a töbi pókfaj nem jelent veszélyt az emberekre, mérgét a rovarok megszerzésére alkalmazza. Ha veszlyt érez a főldbe készített mély tárnájába húzódik vissza, csak végső esetekben mar, ha védekezni akar. Az elrettentő külsejü csellőpókon kívül Magyaroeszágon a mérges dajkapók az, aminek csípése ugyancsak kellemetlen, hosszan tartó fájdalmas érzéssel, erőteljes duzzadással jár, ám közös bennük, hogy az ember társaságában menekülőre fogják.

Nem a cselőpók, az ember terjeszkedik

Jelemlétüket legtöbb esetben csak a mély, széles peremű, hálóval beszőtt tárnák árulkodnak. Egyre gyakoribb vendég a házak környékén, feltűnik az építkezéseken, de a kirándulások alkalmával is észrevehet az ember egy-egy példányt a gyepen. A gyakoribb találkozásoknak oka az lehet, hogy terjeszkednek a városok, változnak az élőhelyek.

A rövid fűvel boritott meleg, száraz gyepeket kedvelik, a nagyobb, nyíltabb területeket. Igazi élőhelyei a homokgyepek, sziklagyepek, emellett a nyers bányafelszínek, töltések. Nyílt felszínek, friss füvesítések, parlagok hasonlóak ezekhez az élőhelyekhez, ha térségben természetes úton is jelen van a pók - ezeken a helyeken jó eséllyel megjelenik.

Mit tegyünk, ha megjelennek a lakásban

Tény és való megjelenhetnek a lakásunkban, de nem kell aggódnunk akkor sem, hiszen csak téves felfogás, hogy éjszaka vagy bármikot megmarják az embert.

Jellemző rájuk, hogy kerülik a társaságot nem jelentenek veszélyt. Nem indokolt a pusztitásuk, hiszen ártatlan állatok mindaddig, míg nem bántjuk öket.

Nem kell mást tenni csak békén hagyni öket.

Marása

Kellemetlen tud lenni amarása, akárcsak a lódarázsé. Ha megmar egy csellőpók émelygést érzünk, szívünk hevesebben kezd dobogni. Mérge különböző fehérjék keveréke, egy szívösszehúzó vegyületet is tartalmaz.

Hogyan néz ki

A nőstények nagyobbak akár a 4-4,5 cm-es testnagyságot is elérhetik, lábaik fesztávolsága pedig meghaladhatja a 10 cm-t. A hímek kisebbek, 2-2,5 cm között változik a testméretük. Annak ellenére, hogy sokakat a frász kerülget a látványuktól azt mondom érdemes alaposal szemügyre venni ezeket a csodálatos teremtményeket.

A szemek elhelyezkedése utal arra, hogy a farkaspókfélék családjáva tartozik, erre utal a szemek elhelyezkedése ez az egyik családbélyeg. A nagyméretű, központi szempár alatt sorban négy apróbb szem, illetve az előtest elülső oldalain egy további szempár helyezkedik el.

Alapszínük általában barna, szürke, az egyes példányok lehetnek sötétebbek és világosabbak is. Sötét narancs vagy világos színüek azóriási csáprágók, felső és alsó részük fekete. Mindezek láttán gondolhatjuk, hogy marásuk fájdalmas lehet, viszont, ha nem fogjuk meg, nem piszkáljuk akkor nem kell megtapasztalni azt a kellemetlen érzést.